finn zászlóA hazai Neked MUNKA, nekem ÁLOM! programhoz hasonló kezdeményezés több európai országban évek óta sikeresen működik.

Alapítványunk a Támogatott Foglalkoztatás Ír Szövettsége (IASE – Irish Association of Supported Employment) elnevezésű szervezettől kapott útmutatások alapján kezdte el meghonosítani az Írországban Job Shadow Day elnevezésű programot Magyarországon Neked MUNKA, nekem ÁLOM! névvel.

Most a finn program sikereiről szeretnénk hírt adni:

Finnországban 2014 óta rendezik meg a szintén Job Shadow Day elnevezésű programot. Elsőként egy Vaasa nevű városban került sor a nagy nap lebonyolítására, ám a következő évben már hét régió és 17 település vett részt a nagy sikerű kezdeményezésben. Így 2015-ben  65 álláskereső, csaknem 30 szervezet és 64 munkáltató kapcsolódott a programhoz. A résztvevők mindegyike a nap végén oklevelet kapott köszönetképpen a nappal kapcsolatos tevékenységéért.

A finn nyílt napot a programindító a Vates Alapítvány koordinálja. A magyar és az ír programhoz hasonlóan a finn Job Shadow Day legközelebbi időpontja is 2016. április 27-e.