Fotómodellünk, Nóri 25 éves fiatal hölgy. A Salva Vita Alapítvány segítségével sikerült elhelyezkednie iskola után, jelenleg egy bölcsődében takarít. Bár nagyon szereti a munkáját, mindig is az volt az álma, hogy egy kertészetben dolgozzon vagy gyógynövény termesztéssel foglalkozzon. Elhatároztuk, egy fotó erejéig, teljesítjük az álmát.
Nórival megbeszéltük, egy februári nap elmegyek érte a munkahelyére, és munka után együtt keressük fel a kertészetet, ahol várni fognak minket. Úgy gondoltam, hosszú az út a munkahelyétől a kertészetig, biztosabb, ha elkísérem.
Tudtam, a buszvégállomástól csak 5 percre van a munkahelye, de eltévedtem a számomra idegen környezetben. Hiába, nem volt nálam GPS. Ideges lettem, mert már sietni kellett, a tévedésem miatt késésben voltunk. Végül felhívtam Nórit segítségért, aki azonnal elém jött, mert ő már jól ismerte a járást. A kertészetig sokáig tartott az út, én feszült voltam, hogy nem érünk oda időben, ő nyugodt maradt. Útközben Nóri megmutatta, hová járt iskolába. Rájöttem, felesleges volt az aggodalmam, magától is oda talált volna a kertészetbe a munkahelyéről. A fotózás egy óráig tartott a februári hidegben, de ő végig mosolygott.
Köszönjük Nóri és köszönjük Borhy Kertészet!